06-1-220-7013 06 20 552-6305

H-P: 8.00-21.00 Sz: 8.00-20.00 Padma Jógastúdió

Blog

Miért szeretünk és miért nem valakit?

Az elmúlt számokban arról írtunk, hogy hogyan ismerhetjük meg igazi valónkat, és hogyan láthatjuk a világot mint saját személyünk tükrét. Ennek a cikksorozatnak a végén, amelyet majd a jóga életmódjának hét alapelve követ, most néhány jótanácsot szeretnénk adni a mindennapokra.

Minden esemény, ami velünk történik, minden betegség vagy öröm jelentőséggel bír. Mégpedig abból a szempontból, hogy lássuk magunkat, mint érző és élő lényt. Sokan úgy gondolják, hogy életünket a vak véletlen, esetleg a dolgok kazualitása, az ok és okozat összefüggéseinek szigorú lánca alkotja. Mások a sors teljhatalmában hisznek. Nem jelenthetjük ki egyikre sem, hogy nincs így. Az azonban mostanra világossá vált, hogy minden olyan esemény, ami felhívja magára a figyelmet, vagyis nem mehetünk el mellette egy vállrándítással, fontos. Fontos abból a szempontból, hogy megértsd a benned zajló változásokat és a személyiséged fejlődésének sarokpontjait.

Önvizsgálat a kulcs

Amikor valakit baleset ér, mondjuk eltörik a lába, olyan esemény, ami a legjobb esetben sem kívánatos. Bekövetkezése viszont mindenképpen elgondolkodásra készteti az eset áldozatát. De lehet az is, hogy nem csak az áldozat számára lesz ez az esemény kiemelkedően fontos. A környezetében élők közül lehet olyan, akit komolyan megrendít majd ez az eset. Neki is el kell gondolkodnia a saját életét téve vizsgálat tárgyává, hogy mit jelent számára ez az élethelyzet.

Fontos, hogy ilyenkor ne a mások életét kezdjük el elemezni és nagy komolyan megállapítani, hogy milyen hibákat vétett a másik. Akárkivel történik akármi, ha megérint, vagyis fontossá válik számodra, neked saját magadon kell önvizsgálatot végezned.

Miért?

Mert az esemény - legyen az akár egy betegség, de egy távoli háború is lehet ilyen - most benned keltett érzéseket, félelmeket, aggodalmat, stb. Ha benned felmerültek ezek a lelki folyamatok, akkor nem a mások életét kell górcső alá vetni. Mi értelme is lenne, hiszen soha nem láthatunk bele egy másik ember fejébe, lelkébe. Soha nem ismerhetjük meg a benne folyó folyamatokat, a motivációkat, vagy a félelmeket teljesen. Soha nem láthatjuk tehát azt sem pontosan, hogy mit miért tesz. Lehet hogy azt gondoljuk, hogy szándékosan akart velünk kibabrálni, de mindeközben tudomása sem volt arról, hogy bajt okoz.

Az ítélkezés veszélyes

A ma embere hamar ítél. Azokból a felszínes ismeretekből, amit egy másik emberről megszerezhetünk, gyakran végletes következtetéseket vonunk le. Azt mondjuk, ez egy hülye, vagy ez egy önző, vagy ez egy gazdag, vagy ilyen, vagy olyan. Feltételezéseink, amelyeket meggyőződésként közlünk olyan erősek, hogy akármit is tehet szegény ember, nem fognak megváltozni. Ilyenek vagyunk.

Ne legyünk ilyenek!

Tartsuk szem előtt, hogy az, amit másokról tapasztalunk, elsősorban a saját személyiségünkön átszűrődő tulajdonságok meglehetősen hiányos, de az elménk által meglehetősen ki is egészített, a valóságtól többnyire messze különböző kép.

Azért válik olyanná, mert nekünk magunkon kell elgondolkodnunk akkor, amikor azt tapasztaljuk, hogy számunkra valaki félelmetes, vagy önző, vagy ellenséges. Akkor sem rossz elgondolkodnunk persze, ha egyszercsak valaki kedves, vagy szeretetetteljes. Mert nem csak a negatív kapcsolatokból lehet tanulni. Lássuk azt is tisztán, hogy mi mozdul, hogyan mozdul bennünk, amikor valaki "a szimpatikus" körbe kerül.

Meg fogjuk látni magunkban mindazt, amit másokban hibának vagy erénynek láttunk. Kiderül, hogy mások tettei, szavai vagy azok amiket elvártunk valakitől, de mégsem tett meg, többnyire számunkra bírnak komoly jelentőséggel. Ilyenkor gyakran keresünk igazolást a környezetünkben, amit általában meg is kapunk olyan emberektől, akiknek tulajdonságai, cselekedetei és szavai megint csak a mi elménk tükre. Sakk és matt. Nincs tovább. Nincs más lehetőség, mint az, hogy szembe nézzünk saját magunkkal és megértsük, hogy miért bír jelentőséggel egy személy vagy egy esemény. Észre fogjuk venni, hogyha így állunk a világhoz, hamarosan érthetőbbé válnak a részletek. Nincs értelme annak, hogy ha valaki ellenszenves, vagy valamely helyzet nehéz, azonnal elmeneküljünk. Annak is megvan az ideje. Előbb azonban minden esetben ott kell lennie a számvetésnek.

Tudom, hogy túl bonyolulttá válhat a világ azzal, hogy mindig magunkban keressük az okokat. Ez valóban nem könnyű feladat. De ne tévedjünk el! A világ történéseinek oka nem benned van. Benned van azonban annak oka, hogy számodra jelentőséggel kezdett bírni valami vagy valaki. Ezt az okot pedig meg lehet és meg is kell találni. A szíved fog segíteni az útmutatásban. Mindig hallgass a szívedre, a megérzéseidre és legyen mindig mögötte a logika kritikája.

Ne ítélj, hogy megismerd magad!

Kolarovszky Gyöngyi és Bálint János

Utalványok